Üdvözöljük a Kréné Pszichoterápiás Rendelőben

A Kréné Pszichoterápiás és Pszichoanalitikus Rendelő 2016-ban nyílt meg. Felnőtt és gyermek páciensek számára nyújtunk ambuláns pszichoterápiás ellátást. Alapítók Kardos Tímea és Campos J. Anna.

Rendelőnk intézményi rendszerű felépítése biztonságos és átlátható kereteket biztosít a hozzánk érkező páciensek számára. Vegyes profilunk lehetővé teszi, hogy különféle korosztályok terápiás segítségben részesüljenek: gyerek, serdülő és felnőtt egyéni terápiák mellett párok és családok is hozzáférhetnek pszichoterápiás támogatáshoz.

Névválasztásunk az antik bölcseletből merítve fejezi ki törekvésünket és szemléletünket. Kréné, ez az ógörög kifejezés, a Kút és a Forrás szimbóluma, mely a megtalált kutat, a mélyben megbúvó vizet jelképezi, amely először megcsillan, majd forrásként tör fel. Ebből lesz a kút, amelyből meríthetünk, a mélység, amelyhez hozzáférve megkönnyebbülünk. Mindez összhangban van pszichoanalitikus munkamódunkkal, a befelé figyelés, a kapcsolatból merítkezés, mélyből való felszínre hozás folyamataival: a belátás és megélés örömével.

Módszerspecifikus szemléletünk

Rendelőnkben kollégáink pszichodinamikus szemlélettel dolgoznak, melynek elméleti bázisát a klasszikus és modern pszichoanalízis adja. Nem a tünetekre fókuszálunk, hanem a mögötte húzódó belső, gyakran tudattalan konfliktusokra, és a kapcsolatokban keletkező, hol finomabb, hol markánsabb zavarokra, elhangolódásokra, illetve a mindezek során keletkező érzéseinkre. Ez segít abban, hogy tüneteink okait, kapcsolatainkat, belső motívumainkat, mozgatórugóinkat jobban értsük. A terápiás munka fontos része a rendszeres találkozás a terapeutával, az érzelmi elköteleződés és saját motiváció a változásra.

Szakmai minőségbiztosítás

Rendelőnkben nagy hangsúlyt helyezünk a színvonalas szakmai ellátásra. Ezt biztosítja a rendszeres és eseti belső szakmai szupervízió, illetve a különféle szakterületek külső szupervíziója szakmailag elismert terapeuták által. Rendelőnkben szakvizsgával, illetve módszerspecifikus vizsgával, felnőtt és gyermek klinikumban szerzett gyakorlati háttértapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoznak, akik rendszeresen vesznek részt továbbképzéseken, nemzetközi és hazai szinten előadásokat tartanak, oktatnak és publikációkat jelentetnek meg.Rendelőnk felnőtt klinikai szakpszichológiai és pszichoterápiás képzések akkreditált képzőhelye.

Rendelői titoktartás

Lélektani, terápiás munka elképzelhetetlen bizalom nélkül, melynek fontos része a terapeutákra vonatkozó titoktartás. Az általános orvosi titoktartás szerint a terapeuta és rendelőnk nem oszthat meg másokkal semmilyen a terápián elhangzó bizalmas információt, és a terápiába járó személyét, adatait is védi és az adatkezelés szabályai szerint őrzi. Ez alól hatósági, bírósági vagy rendőrségi megkeresés, vagy az ön- illetve közveszélyeztetés állapota oldja fel a terapeutát.

Amennyiben a terápiás folyamatba párhuzamosan másik kezelő bevonása válik szükségessé (pl. pszichiáter), a páciens beleegyezésével a kezelők között konzultációra és a szakvélemények megosztására kerülhet sor. Rendkívül indokolt esetben hozzátartozó bevonására is szükség lehet.

Gyermekek és serdülők terápiája esetén is ezek a szabályok érvényesek minden résztvevőre, tehát a szülőkre is, az általános orvosi titoktartás és az adatvédelem tekintetében. A gyermek- és serdülő terápia fontos részét képzi a szülőkkel való együttműködés, rendszeres konzultáció is. A terapeuta nem konkrétan mondja el a terápiában megosztott bizalmas információkat, fantáziákat, stb., de átláthatóan közvetít arról, mi zajlik a gyermekben, milyen problémákkal, konfliktusokkal küzd kapcsolataiban. Ha ön- vagy közveszélyesség merül fel, a szülők szorosabb bevonása nagyon fontos.

Ha a terápia során más szakember bevonása merül fel, bármelyik fél részéről, az ellátásban résztvevők kapcsolattartása szükségessé válhat. Pszichiáter bevonása esetén elengedhetetlen az együttműködés a szülők részéről.

Szélsőséges helyzetben, ha a diagnosztikus szakasz vagy terápia során a gyermek vagy serdülő veszélyeztetettsége felmerül, és a szülőkkel ebben nem lehetséges az érdemi együttműködés, a terapeuta jogszabályi kötelezettsége a megfelelő gyermekvédelmi szervnél ezt jelezni.

Rendelői Adatkezelés

Rendelőnk (továbbiakban: Adatkezelő) nagy hangsúlyt fektet az általunk kezelt adatok biztonságára. Pácienseinktől Adatekezelési nyilatkozatunk elfogadását kérjük.

A kért személyes adatok az Adatkezelő által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosak - az azonosítás, kapcsolattartás és számlázás céljából kerülnek felhasználásra. Adatkezelő az adatokat az Info tv. -nek (2011. évi CXII.) és a GDPR rendeletnek (EU 2016/679) megfelelően kezeli, és azokat harmadik félnek nem adja ki - kivételt képez ez alól a jogszabályi kötelezettség, hatósági


határozat, vagy bírósági megkeresés alapján, jelzési kötelezettség esetén előzetes tájékoztatás után történő adattovábbítás, illetve más szakemberrel való együttműködésnél a Jelentkező tudtával és beleegyezésével. A 18. életévét be nem töltött személy adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhetők.

Az Adatkezelő az adatkezelés során mindvégig köteles gondoskodni a kezelt személyes adatok ésszerűen elvárható legmagasabb szintű biztonságáról (adatbiztonság elve).

Lépjen kapcsolatba velünk!