Egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen végeztem, ahol
pszichológus diplomát szereztem. Már az alapképzés során egyértelművé vált
számomra, hogy érdeklődésem középpontjában a klinikai szakpszichológia áll,
ezért a mesterképzés során a klinikai- és egészségpszichológiai specializációt
választottam.

Egyetemi éveim alatt önkéntesként tevékenykedtem a Békés Vármegyei
Központi Kórház – Pándy Kálmán Tagkórház Addiktológiai Rehabilitációs
Osztályán. Később terepgyakorlatot végeztem az SZTE Pszichiátria Klinikán,
ahol elsősorban a fekvőbeteg-ellátásba nyerhettem betekintést, különös
tekintettel az affektív zavarokkal küzdő páciensek ellátására. Ez az időszak
meghatározó szakmai tapasztalatot jelentett számomra, és tovább erősítette
bennem azt az elhatározást, hogy felnőttekkel végzett klinikai munkában érzem
magam igazán otthonosan.

Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán pszichológusként dolgoztam
2023-tól 2025 végéig. Ez az időszak lehetőséget adott arra, hogy közelebbről
megismerjem, milyen jelentős pszichés megterhelést élhetnek meg a várandós
kismamák és párok akkor is, ha nem áll fenn pszichiátriai kórkép. Gyakran már
a teherbeesés nehézségei is komoly mentális (esetenként fizikai) terhet
jelentenek, mint például a koraszülés élménye, a peri- és prenatális veszteségek,
a terhesség megszakítása, krónikus betegségek következtében végzett műtétek,
valamint az asszisztált reprodukciós eljárásokban részt vevő párok esetében.

A segítő kapcsolatban kiemelten fontosnak tartom a biztonságos, támogató és
elfogadó légkör megteremtését, mivel a bizalom és az őszinte kommunikáció a

belső munka alapját képezik. Eszköztáramban szerepel az autogén tréning,
emellett részt veszek az MRSZE szimbólumterápiás képzésének önismereti
szakaszában is. Tapasztalataim szerint a képekkel való munka hatékonyan
támogatja az önreflexiót és a lelki egyensúly kialakítását.

Szakmai érdeklődésem többféle szemlélet és módszer felé irányul; jelenleg
elsősorban az analitikus megközelítésben szeretném tovább mélyíteni tudásomat
és tapasztalataimat.

Célom, hogy leendő klinikai szakpszichológusként magas szakmai színvonalon
segítsem a hozzám fordulókat, miközben folyamatosan fejlesztem szakmai
kompetenciáimat.

A rendelőben felnőtt kliensekkel dolgozom.